Horgászeszközök

A sporthorgászat alapeszközei, a bot, a zsinór, a horog, ma már végtelenül kifinomult formában és kidolgozásban, de az ősi horgász alapelveket, funkciókat hűen tükrözik. A modern horgászcikkipar új- és újabb vívmányai által a horgászok eredményessége nőttön- nő, egyre kevesebb esélyt adva természetesen a halaknak. A horgászeszközök fejlődése lehetővé tette, hogy a körülményekhez képest legfinomabb, legérzékenyebb és az adott módszernek, halfajnak megfelelő és legnagyobb élvezetet nyújtó felszereléssel hódolhassunk kedvtelésünknek.

A különféle horgászmódszerek élvezetes gyakorlásához szükséges eszközök módszerenként, víztípusonként-élőhelyenként, de az adott módszeren belül várható halak átlagsúlya alapján is nagy változatosságot mutathatnak. Magyarországon sajnos még igen sokan korszerűtlen felszereléssel horgásznak, aminek nyilván anyagi természetű okai lehetnek, de az egyéni ízlés- stílus is számíthat.

Manapság már az olcsóbb árkategóriákból is jól használható eszközöket vásárolhatunk, a csúcsszériákról nem is beszélve. Az árubőségnek köszönhetően választhatunk pénztárcánk és igényeink szerint. A horgászfelszerelés elemeinek összehangoltsága a legfontosabb kritérium a hatékony sporthorgászatban.

Hogyan csináljunk úszót?


Hozzávalók:
1 szívószál, pici kúp alakú fa, drótdarab, vékony pici fém pálca, ólom.
Elkészítés:
Elektromos ragasztópisztollyal ragasztót nyomsz a szívószál egyik végébe úgy hogy légmentesen zárjon.
Amíg forró a ragasztó belenyomod a 3cm-es pici fém pálcát. A pálca végére ráragasztod pisi kúp alakú fát.
Nekem úgy volt jó ha egy kicsi ólmot az aljába ragasztottam. Szóval a teteje elkészült.
A drót két végét úgy kell összecsavarni, hogy a végén át lehessen fűzni a damilt. Beledobod a kicsi ólmot miután megszáradt a teteje. Az aljába nyomsz egy kis ragasztót és a drót csavart végét bele nyomod a ragasztóba. Meg kell várni amíg megszárad a ragasztó.
Vége

Vörösszárnyú keszeg

Leírás
Teste oldalról lapított, magas, a hát, de különösen a has erősen ívelt. A faroknyél rövid és magas. A fej aránylag kicsi, a homlok egészen lapos. A száj felső állású, az alsó állkapocs előbbre áll, mint a felső. Az úszók közül a mell- és a hasúszó aránytalanul kicsi, a hát- és a farokúszó jól fejlett. A hátúszó kezdete a has- és a farokalatti úszó közötti távolság felénél van. Utóbbi két úszó széle homorú, az úszók között pikkelyekkel fedett él húzódik. Pikkelyei nagyok, vastagok és kemények. Az oldalvonal teljes, a has irányában erősen ívelt. Fontosabb testméreteinek arányai erősen variábilisak, amelyeket az ivari különbségeken kívül az élőhely változatossága is okoz. A pontyfélék egyik legszínesebb hala, háta folyóvizekben acélfényű feketés, oldalai aranysárgák, hasán ezüstös fehér. Nagy átlátszóságú, dús növényzetű állóvizekben háta inkább zöldesfekete, oldala sárgaréz csillogású. Páros úszói, valamint a farokalatti úszója vérvörös, a hát- és a farokúszó szürkés alapszínű, vörhenyes árnyalattal. Az ivadék színezete fakóbb, ilyenkor gyakorta összetévesztik a bodorkával, amelytől a garatfogak alapján különíthető el biztonsággal. Az írisz fehér vagy sárgás árnyalatú, esetleg narancssárga, gyakran tarkítják kicsiny vérvörös foltok, de egésze sosem vörös. Tipikusan csapatban élő hal, megfigyelték már 100 ezer egyedből álló csapatát is. Állóvízi hal, igyekszik elkerülni az áramlásos vízterületeket. Európában széles körben elterjedt, az északi tavakból hiányzik csak. Főleg vízinövényekkel, hínárral benőtt, iszapos fenekű, csendes vizeket kedveli.

Húsminősége gyenge és szálkás. Gazdasági jelentősége, hogy jó takarmányt biztosít a ragadozó halfajoknak, főleg a csukának. Akváriumban is tartható és dekoratív a vörös úszóival.

Testhossz és tömeg
A 30-35 cm-es, fél kilós példányok már nagynak számítanak. 8 évesen lesz kb. 20 cm hosszú.

Szaporodás
Nagyobb állománya növényzettel dúsan benőtt tavakban, holtágakban fejlődik ki. A hímek 3, a nőstények 2 éves korukban válnak ivaréretté. A tejesek színezete élénkebbé válik az ívást megelőző időszakban, a nászkiütések a fejen és a test elülső részén nem olyan kifejezettek, mint más pontyfélénél. Az ívás áprilistól júniusig tart. A hímek jelennek meg az ívóterületen először, majd az ikrások megérkezése után beűzik, behajtják azokat a vízinövényzet közé. Az ikrások a vízfelszín közelében rakják le a növényekre 1,0-1,7 mm átmérőjű ikráikat, amelyek száma 90-230 ezer között változik. A kelés a vízhőmérséklettől függően a termékenyítést követő 5-6. napon történik, a 4,5-6 mm-es lárvák a fej ragasztómirigyénél fogva 3-4 napig, a szikanyag teljes felszívódásáig a növényeken függenek.

Horgászati szabályozás
Fogása nem esik korlátozás alá.

Táplálkozás
Első táplálékuk apró zooplankton szervezetek és algák. Fejlődésük során fokozatosan térnek át a fajra jellemző táplálékbázis, a magasabbrendű növények fogyasztására. Az irodalmi adatok alapján a kifejlett példányok nem kizárólagos növényevők, szívesen fogyasztanak állati eredetű táplálékot (férgeket, rovarlárvákat, rákokat) is. Hosszú életű de viszonylag kis termetű halfaj.

Vörösszárnyú keszeg horgászat
Óvatos hal révén könnyű úszós felszereléssel és apró horoggal horgászhatjuk. Csalinak a vékony giliszta, csonti, gyúrt kenyér a megfelelő. Hajnalban és alkonyatkor kap jól. Legyezőhorgászattal is eredményesen horgásszák. Fiatal példányai csalihalnak kiválóak.

Rekordok
A hazai vörösszárnyú keszeg horgászrekord 2,05 kg (Keleti-főcsatorna, 1995).

Magyar nevek
bőke, bűke, bürke, göndér, önhal, pápakeszeg, tamáskeszeg, aranyhal, bikkely, bódorkeszeg, búzaszeműkeszeg, búzaszemű kárász, czompókhal, dunakeszeg, gaisztás-keszeg, gelesztás-keszeg, kárászkeszeg, kelehal, kelen, konczhal, nemzetihal, piroska, piroslókeszeg, pirosszemű kele, piros szárnyú konczár, pirosszárnyú konczér, pirosszárnyú ponty, szőrkeszeg, véreskeszeg, veresszem, veresszemű hal, veresszemű keszeg, veresszárnyú jász, veresszárnyú konczér, veresszárnyú keszeg

Viza

Leírás
Magyarországon őshonos tokféle. A viza mozgása kissé nehézkes. Életének egy részét a tengerben, másik részét a folyókban tölti.

Az etimológia szerint a latin név a görög hus szóból vezethető le, ami disznót jelent. A többi tokfélénél robosztusabb, vaskosabb megjelenésű. Az egyébként is rövid orr a kor előre haladtával egyre rövidebb, és ugyanakkor puhább lesz. A hát és az oldalak hamuszürkék vagy olykor feketék. A hasoldal fehér, az orr sárgás. A hátoldali vértek oválisak, egy hosszúkás fogas szarvszerű képlet van rajtuk. Az ivarérett egyedek esetében ezek bőrrel fedettek. Az oldalvértek fogazottak, a hasoldaliak alul bőrrel vannak fedve. A vértsorok között számos kicsiny csontlemez található. A száj sarló alakú, horizontálisan eléri a fej ventrolateralis élét. A kopoltyútüskék pálca alakúak. A bajuszszálak hosszúak, lapos szalagszerűek, levélalakú függeléket viselnek, hátrasimítva elérik a felső ajkat.

A halfaj a levéltári anyagok alapján egykor hazánkban meghatározója volt nemcsak a dunai, hanem a tiszai halászok jövedelmének is. Az utóbbi évszázad vizafogásai azonban a Duna hazai szakaszán már eseményszámba mentek. Nagyobb vizát a közel száz év alatt mintegy 28 alkalommal fogtak a halászok. Szembeállíthatjuk ezzel, hogy 1554-1555-ben több mint 160 db vizát zsákmányoltak a halászok a vizafogókban. Az utolsó hazai példányt Mohácsnál fogták 1987-ben.

Ősszel a téli szállást kereső halak a víz felszínén lomhán úszkáltak, csak kelepcébe kellett csalni az úgynevezett "vizafogó tanyán". A vizafogó tanyát a halászoknak időben elő kellett készíteni. Cégével karókat vertek le a vízbe a varsa számára. A viza beúszott a varsába, és bennrekedt. Ha még jégolvadás előtt történt a halászat, szigonyt vágtak a hal hasába. Az ívásra vonuló vizákat két hajó közé kifeszített hálóval halászták a zátonyos, gázlós folyószakaszokon.

Testhossz és tömeg
Néha eléri a 9 méter hosszúságot és a 1400 kg-os súlyt. Hosszú életük első négy-öt évében rendkívül gyorsan gyarapszik mind testhosszuk, mind pedig testtömegük. A háromévesek testméretei meghaladják az 1 m-t és a 6 kg-ot. Egyes irodalmi adatok alapján akár a 100 éves kort is megérhetik.

Szaporodás
Ivarérettségüket az ikrások 12-16, a tejesek később, 19-22 éves korukban érik el. Folyónként az először ívó halak kora között elég nagy különbségeket tapasztaltak. Az ikraszám néhány százezertől több millióig terjedhet a testtömeg függvényében. A Dunában ívó egyedek ikraszámát érdekes módon alacsonyabbnak találták, mint pl. a Volgában szaporodókét. Az ívóhelyektől függően márciusban-májusban rakja le ikráit, amikor a víz hőmérséklete eléri az optimális 9 °C-ot. Ívóhelyül a folyók kemény, köves vagy kavicsos, esetleg homokos mederszakaszait választja. A kb. 8 nap alatt kikelő lárvák 10-12 mm hosszúak. A felnőtt állatok az ívás után azonnal visszaindulnak a tengerbe, az ivadék a deltavidék brackvizében tölt el néhány évet a nyílt tengerbe való vándorlás előtt.

Az 1970-es években Magyarországon sikeres kísérleteket folytattak a kecsege és a viza keresztezésével. A hibridet "vicsegének" nevezték el.

Horgászati szabályozás
Magyarországon védett! A vizára egész éves fogási tilalom vonatkozik.

Táplálkozás
Táplálékát fiatal korában bentonikus szervezetek, később már halak alkotják. A Fekete-tengerben élő vizák 80 %-ban halat, 15 %-ban rákokat és 4 %-ban puhatestűeket fogyasztanak. A fiatal állat a homokban keresgéli férgekből, lárvákból, csigákból és kagylókból álló táplálékát, idősebb korában kisebb halakat is fogyaszt.

Magyar nevek
viza, őrhal, szinviza, vizahal

Vágó tok

Leírás
A faj J. A. Güldenstädt, a Szentpétervári Akadémia természetbúvára után kapta nevét. Teste megnyúlt, orsó alakú. Feje vaskos, széles. Bajuszszálai rövidek, nem rojtozottak, hátrasimítva nem közelítik meg a szájat. Az orr viszonylag rövid, tompa, egy kissé kerekített. A bajuszszálak rövidek, simák, hátrasimítva az eredési pontjuk és a felső ajak közötti távolság feléig érnek. A szájnyílás keresztirányú, kicsi, szélessége a fej szélességének kb. 65 %-a. Az alsó ajak középen megszakított, a felső ajak közepén jellegzetes nyereg található. Színe rendkívül variábilis. Hátoldala szürkésfekete, piszkoszöld, szürke, kivételesen citromsárga. A fiatal egyedek hátoldala kék, hasoldala fehér. Vértjei a többi tokfélénél nagyobbak. A vágótok volgai és dunai formája között antigének alapján meglehetősen nagy különbséget találtak. A különbségek némely morfológiai mutatókban is megnyilvánulnak, pl. a kopoltyútüskék számában.

A folyamszabályozások előtt az ívásra vándorló vágótokokat hazánkban is halászták, de a faj jelentősége sohasem volt a vizáéhoz hasonlítható. Ritkasága következtében nálunk ma már semmilyen jelentősége nincs.

Oroszországban Nyugat-Szibériáig honos, de megtalálható az Urálban és a Volgában is. A volt Szovjetunió tokhalászatában a vágó tok játssza a legfontosabb szerepet, ezért mesterséges szaporítással és ívóhelyeinek védelmével igyekeznek állományát gyarapítani.

Szaporodás
A szezonális rasszok e tokféléknél is kimutathatóak, őszi és tavaszi vándorló alakokat lehet elkülöníteni, amelyek jelenlétét a Duna vízrendszerében is bizonyították. A két forma egymástól eltérő jellegű területen ívik. A vándorlást már ősszel megkezdő egyedek a késő téli hónapokban, februárban-márciusban, a tavasszal vándorló példányok mintegy két héttel később, valamivel melegebb vízben ívnak. A Volga szabályozása után a folyóban egy nem vándorló, teljesen édesvízi életmódra áttért formáját is kimutatták. A Vaskapu elzárása után is jelentkező szórványos fogások alapján a Duna esetében is feltételezhetjük ezt a lehetőséget. Az őszi forma ikrásai 11., tejesei pedig 9. életévükben válnak ivaréretté, a tavaszi formához tartozó egyedek közül a 10-12 nyaras korosztályba tartozó ikrások és a 7 nyaras tejesek ívnak életükben először. A mély vizű (4-24 m), kavicsos, köves mederszakaszokon ívik, ahol az áramlási sebesség 1-1,5 m/sec. A folyószabályozások bizonyos mértékben változtattak az ívóhely választásának vonatkozásában. A mély vizű kavicsos helyeken kívül, a kisebb mellékfolyók torkolata közelében sekély vízben, homokos aljzaton is egyre gyakrabban figyelik meg ívását.

Horgászati szabályozás
Magyarországon védett!

Táplálkozás
A fiatal vágótokok táplálékát döntő részben apró, fenéklakó rákok alkotják. A nagyobb példányok már kisebb halakat (gébféléket) is fogyasztanak. Növekedésük viszonylag lassú, a Dunában ívó állomány egyedei 11-12 éves korukban érik el az 1 m-es testhosszúságot és a 10 kg-os testtömeget. Mintegy ötven évre lehet becsülni a maximálisan elérhető életkorukat, amikor is testméreteik meghaladják a 250 cm-t és a 100 kg-ot.

Magyar nevek
halszűke, szűkehal, tetelmestok, vészhal, orosz tok

Bélyegek vágó tokkal
A vágó tok jelentőségét Kelet-Európában a fajról mintázott bélyegek is bizonyítják.
 

Törpeharcsa

Leírás
Észak-Amerikából hozták be Európába a 20. század elején, s azóta az Európa számos folyójának megszokott lakójává vált és valamennyi halfajunk közül ez a legszaporább. Hazánkba először a Balatonba jutott el 1902-ben. Nagy lapos feje és szája van, csupasz, zömök vaskos teste és nyolc bajuszszálat visel. A farokrészén oldalról lapított testű, orra hosszú és a szeme kicsi. Színezete változó vízterületenként: háta és feje barna, okkersárga vagy fekete-lilás árnyalatú és a has felé világosodik. A hát és alsóúszóban erős bognártüske található.

A kisharcsától a következő jegyek alapján különíthető el: a törpeharcsának nyolc bajuszszála van, farokúszója enyhén bemetszett, a farka előtt úgynevezett zsírúszó található. Mellúszóinak első sugarai erősen szúrnak, ha kézbe vesszük, ezt rögtön érezhetjük. Előszeretettel tartózkodik holtágakban, iszapos fenekű, lassan áramló vizekben.

Élőhelyei a növényzetben gazdag sekély állóvizek, az áradások által rendszeresen meglátogatott öreg holtágak, amelyekben néha mértéktelenül elszaporodik. A folyóvizekben is előfordul ritkábban a patakok kivételével. Nagyobb folyókban a márnazónától lefelé, kis folyókban a domolykózóna alsó részén és a sügérzónában él.

A természetes vizek halászatában néhány évtizede még igen komoly tételként szerepelt a törpeharcsa, az utóbbi időkben azonban megfogyatkozott, néhány vizünkből pedig - így például a Fertő-tóból - eltűnt. A csökkenő fogás ellenére is jelentős halunk, amely a piacon is keresett.

Érdekesség, hogy hallása sokkal jobb mint a többi halnak, még a 8000 Hz-es hangokra is reagál. A ponty is jó hallású halnak számít de jócskán elmarad a törpeharcsától a maximum 4000 Hz-es hangok észlelésével.

Testhossz és tömeg
Nagyobb példányai 25-30 cm hosszúak. A több harcsafaj (fekete-, foltos-, csatornaharcsa) keresztezésébõl kialakult állományok egyre kisebb átlagsúlyú (5-10 dkg) és egyre nagyobb egyedszámú törpeharcsák alakultak ki.

Szaporodás
Ívása április-május hónapra esik. A hím készíti elõ a nádtorzsákon levõ fészket, melyre a nõstény csak néhány ezer, nagy méretű ikrát rak. Néhány hétig az ikrát és a kikelt ivadékot együtt őrzik a szülők. Úszórezgetéssel biztosítják a szükséges oxigént az ivadékaiknak és elzavarják az azokat károsító ikra- és ivadékfaló halakat és egyéb veszélyt jelentő állatokat.

Gyakran lehet látni nagy csoportban úszkáló törpeharcsa ivadékokat nyáron a vízpart közelben ahogy nagy fekete gomolyként mozognak összeverődve. A feketesügér előszeretettel vág bele az ilyen csoportosulásokba.

Ivarérettségét 3 éves korban éri el. Később ha nagyobbra nőnek gyakorlatilag nincs ellenségük a vizekben mert a rablóhalakat elriasztják a tüskéi.

Horgászati szabályozás
Horgászati tilalom alá nem esik.

Táplálkozás
Gerinctelen állatokat, rákokat és békákat zsákmányolnak. Nagyobb példányai az apró halivadékot is elkapják. Fogyasztják a békés halaknak szánt csalikat, a csemegekukoricát és bojlit is. Az azonos nagyságú állatok kis helyen, nagy tömegben összegyűlhetnek és egymást figyelve pihennek és táplálkoznak. Ha egyikük táplálkozásba kezd, akkor többi is aktív keresgélésbe kezd, megnézve mit eszik a társuk. Képesek még személy szerint is ismerni egymást az egyéni illatok alapján.

A törpeharcsa horgászata
"Már megint egy törpe" vagy "Nőttél volna nagyobbra" gyakori horgászpanasz. Sokszor csak a nagy méretű és száraz kukorica csalizásával tudjuk a törpéket ekerülni. A horgot mélyen benyeli és a mellúszók kemény tüskéje könnyen fájdalmas sebeket okozhat kezünkön ha nem vagyunk óvatosak. A hátúszói nem tartalmaznak méreganyagot mint ahogy ezt sokan hiszik. A fertőzést a közhiedelemmel ellentétben a hal nyálkájában lerakódott szennyeződés okozza.

Úszóval vagy fenekezéssel egyaránt fogható. Akár csúszó-, akár végólmos fenekezőkészséggel eredményesen horgászhatjuk. Úszós módszerrel a nagyon iszapos tavakban, csatornákban célszerű törpézni. Csalinak a giliszta a legjobb. Két horoggal előfordulhat, hogy egyszerre két törpeharcsát is kifogunk vagy ha a horog nem akad be a szájába a gilisztát nem engedi el még akkor sem amikor már a felszínre kerül. Gyakorlatilag bármilyen fenekezõbot, tároló- vagy peremorsó, tetszés szerinti zsinórvastagság megfelel a horgászatához.

Hosszú szárú horgot használjunk, 1-4-es számút, hogy a szájából könnyebben kioperálhassuk. A törpeharcsa kapásra jellemző az élénk cibálás amit még egy nagyobb méretű úszó is jelez.

Magyarországon sok vízben megtalálható: Mosoni-Duna, Répce, Duna, Rába, Marcal, Ipoly, Sződi-patak, Dunavölgyi-főcsatorna, Dráva, Mura, Taranyi-Rinya, Karasica, Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Csaronda, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Takta, Eger-patak, Rima, Csincse, Laskó, Zagyva, Tarnóca, Hármas-Körös, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros, Balaton, Kis-Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó, egyéb tavak, halastavak, holtágak, tározók, csatornák.

Rekordok
A hazai horgászrekord 1,98 kg (1996, Szekszárdi csatorna).

Magyar nevek
kuszaharcsa, törpe

A törpeharcsa fogyasztása
A húsa ízletes, kiváló minőségű. Bőrét nyúzni szokták a felhasználás előtt.s bognártüske található.

Tiszai ingola

Leírás
Az erdélyi, vagy még korábban kárpáti ingolának nevezett állkapocsnélküli, külsőleg angolnára emlékeztető, ovális keresztmetszetű állatok rendszertani helyét viszonylag későn ismerték fel.

Életciklusuk egy hosszú lárva és egy rövidebb imaginális életszakaszból áll. A hátúszók a fiatal állatokon még különállóak, az ivarérett példányokon azonban összeérnek. Alsóállású szájuk szívótölcsérré fejlődött. A tölcsér szélén finom rojtszerű nyúlványok vannak, a belső oldalán pedig hegyes szarufogak találhatók, amelyek az idő folyamán némiképp kopnak. A szívótölcsér alján helyezkedik el az állatokra igen jellemző fogakkal ellátott nyelv. Nyelvük előre-hátra mozgatható, a fogakkal együtt fűrészként működik. A fej felső oldalán van a páratlan orrnyílás, mögötte a két szem található. A test mindkét oldalán hét kopoltyúrés sorakozik. Elterjedt Erdélyben, a Körösökben, a Marosban, Szamosban, a Tisza felső szakaszán. A víz tisztaságára rendkívül érzékeny.

Testhossz és tömeg
A kifejlett példányok 20-30 centiméteresre nőnek meg.

Szaporodás
Csoportosan ívnak, viszont a megtermékenyítés válogatott párok között megy végbe március és június között, a vízhőmérséklet függvényében. A lárvák a folyók pangó vízű részein 4-5 évig az iszapba ásva, férgek módjára élnek. Az átalakulás rendszerint harmadik életévükben, július-október között következik be. Élettartamuk 71-88 hónapra tehető. Ívás után tovább élnek, gyakran kétszer is szaporodnak életük során.

Horgászati szabályozás
Fokozottan védett faj, horgászása tilos!

Táplálkozás
Lárvaállapotban szerves törmeléket és detrituszt fogyaszt, a kifejlett példányok tipikus paraziták: gyengébb pikkelyzetű halakra rátapadnak és azok vérét szívják. Régen azt hitték, hogy még a kiszívott vért sem képes megemészteni, idővel bebizonyították, hogy a tiszai ingola csak teljesen kifejlődve és csupán egy hónapig él véren.

A képen a tiszai ingola szája látható.